Egyiptomi lélekfogalom
A mai világban a Egyiptomi lélekfogalom olyan téma, amely világszerte sok ember figyelmét és érdeklődését felkelti. Akár történelmi jelentősége, akár a kortárs társadalomra gyakorolt hatása, akár a populáris kultúrára gyakorolt hatása miatt, a Egyiptomi lélekfogalom mindenhol visszatérő beszédtéma lett. A politikai vitáktól a tudományos vitákig a Egyiptomi lélekfogalom továbbra is forró téma, amely érzelmeket, véleményeket és reflexiókat vált ki az élet minden területén. A határokon átívelő jelentőséggel a Egyiptomi lélekfogalom továbbra is minden korosztály és hátterű egyén érdeklődési körébe tartozik, és olyan témává válik, amely továbbra is érdeklődést és vitát vált ki.
Az ókori egyiptomiak lélekfölfogása igen összetett és filozofikus tartalommal töltött. Eszerint az élő ember testből és három szellemi erőből áll, az utóbbiak a ká, bá és az ah.
Ká
| ká | ||
|
A ká (kꜣ) középponti fogalom, ez különbözteti meg az élőlényeket az élettelenektől. Ez az istenek teremtő ereje és lelke. A ká az emberben lakozó erő, amely életben tartja őt, az ősöktől származik és az utódokban folytatódik.[1] A hieroglif jele a két könyökben feltartott kar, amely az ember belső energiájának, életerejének szimbóluma.[2]
A ká határozza meg a jellemet és a személyiséget, és túléli az embert. Azt mondják az elhunytról, hogy "ká"-jához megy, azaz újra egyesül vele a túlvilágon.[1]
A ká-nak a túlvilágon is fontos szerepe van, mivel halhatatlan, és a földi élet befejezése után biztosítja az egyén számára az örök fennmaradáshoz szükséges életerőt, ugyanakkor ehhez szüksége van táplálékra, a sírba rendszeresen elhelyezett étel- és italáldozatokra.
A ká, mint második én (alter ego), tovább él a holtak szobraiban és képeiben.[1]
Bá
| bá | ||
|
| bá | ||
|
A bá, amelyet többnyire madár alakkal, emberfejjel ábrázolnak, szellemi lélek, a "saját lélek" ősoka.[1] Léleknek fordítják, de nem felel meg teljesen annak a lélekfogalomnak, amelyet ma használunk.
Az istenek, a királyok, sőt minden ember egyszeriségének és egyediségének meghatározója. Amikor az ember meghal, átmenetileg elhagyja a holttestet, majd újra visszatér bele.[1]
A Koporsószövegek és a Halottak Könyve alapján sokan úgy értelmezték, hogy bá-val a hétköznapi emberek nem rendelkeztek a haláluk előtt, de Az Életunt beszélgetése lelkével című költemény – amelyben egy öngyilkosságra készülő ember beszélget saját lelkével – ellentmond ennek.
A Piramisszövegek szerint minden halandó halála után egyesül Ozirisszel, majd miután egyesült vele, felmegy az égbe, és ott a napisten Ré-vel együtt egyetemes bá-vá válik.
Ah
| ah | ||
|
A többnyire madárként ábrázolt ah (akh) a harmadik fontos lélekfogalom. Leginkább bóbitás íbiszként ábrázolták. A Piramisszövegekben bukkan először fel a fogalom. Az ah és az emberi test azonos, ah viszont az éghez, a test pedig a földi létbe tartozik. Az ember e legszellemibb része csak a halála után bontakozik ki igazán. Annyira szorosan kapcsolódik a túlvilághoz, hogy az ah magát az elhunytat is jelöli.[1]
Galéria
-
Hór fáraó kájának ábrázolása -
A bá az elhunyt múmiája felett lebeg -
Az ah hieroglifája
Jegyzetek
Források
- ↑ Szimbólumtár: Pál József, Újvári Edit: Szimbólumtár, Balassi Kiadó, 2001
- ↑ Vallástörténeti olvasókönyv: Nanovfszky György: Vallástörténeti olvasókönyv, 2008