Egyenlítő

Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Egyenlítő témát, amely téma sok ember figyelmét felkeltette szerte a világon. A Egyenlítő már régóta vita és tanulmányozás tárgya, és ebben a cikkben az üggyel kapcsolatos különböző nézőpontokat és véleményeket elemezzük. A Egyenlítő eredetétől a mai relevanciájáig jelentős érdeklődést váltott ki különböző területeken, a tudománytól a populáris kultúráig. Ezért alapvető fontosságú, hogy megértsük a Egyenlítő fontosságát, és azt, hogy milyen hatással van mai életünkre.

Nevezetes szélességi körök a világtérképen

Az Egyenlítő a Föld leghosszabb szélességi köre (0°), a Föld forgástengelyére merőleges legnagyobb gömbi kör. Hossza körülbelül 40 075 km. (1 gömbi lépés = kb. 111 km.) A Földet két egyenlő félgömbre, az északi és a déli féltekére osztja. Szerepel más földrajzi nevekben is, mint például Egyenlítői-Guinea illetve Ecuador, amely spanyolul Egyenlítőt jelent.

Egyenlítője nem csak a Földnek van; egyenlítőnek nevezzük tetszőleges égitest forgástengelyére merőleges gömbi főkörét, mely általában a fokhálózat alapköre. Ennek a körnek a középpontja egybeesik az égitest középpontjával.

Az Egyenlítőn fekvő országok

Az Egyenlítő tizennégy állam területén és/vagy felségvizein halad át. A kezdő hosszúsági körtől kelet felé haladva ezek a következők:

Koordináták Ország / Állóvíz (kék háttér) Megjegyzés
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 0° 00′ 00″0.000000°N 0.000000°E Atlanti-óceán Guineai-öböl
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 6° 31′ 00″0.000000°N 6.516667°E  São Tomé és Príncipe Rolas-sziget
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 6° 31′ 00″0.000000°N 6.516667°E Atlanti-óceán Guineai-öböl
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 9° 21′ 00″0.000000°N 9.350000°E  Gabon
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 13° 56′ 00″0.000000°N 13.933333°E  Kongói Köztársaság Makoua városán halad át.
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 17° 46′ 00″0.000000°N 17.766667°E  Kongói Demokratikus Köztársaság Butembo város központjától 9 km-re délre.
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 29° 43′ 00″0.000000°N 29.716667°E  Uganda A főváros, Kampala központjától 32 km-re délre.
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 32° 22′ 00″0.000000°N 32.366667°E Viktória-tó ( Uganda és  Kenya) Az Ugandához tartozó Ssese-szigetek néhány tagján is áthalad. A két ország vízi határa az Egyenlítőnél nagyon közel fut a kenyai parthoz.
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 34° 00′ 00″0.000000°N 34.000000°E  Kenya A Viktória-tavi kenyai kikötőváros, Kisumu központjától 6 km-re északra.
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 41° 00′ 00″0.000000°N 41.000000°E  Szomália Az ország déli csücskén halad át.
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 42° 53′ 00″0.000000°N 42.883333°E Indiai-óceán A  Maldív-szigetek Huvadhu- és Fuvahmulah-atolljai között.
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 98° 12′ 00″0.000000°N 98.200000°E  Indonézia A Batu-szigetek, Szumátra és a Lingga-szigetek.
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 104° 34′ 00″0.000000°N 104.566667°E Karimata-szoros
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 109° 09′ 00″0.000000°N 109.150000°E  Indonézia Borneó
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 117° 30′ 00″0.000000°N 117.500000°E Makassar-szoros
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 119° 40′ 00″0.000000°N 119.666667°E  Indonézia Celebesz
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 120° 05′ 00″0.000000°N 120.083333°E Tomini-öböl
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 124° 00′ 00″0.000000°N 124.000000°E Molukka-tenger
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 127° 24′ 00″0.000000°N 127.400000°E  Indonézia A Kayoa- és a Halmahera-sziget.
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 127° 53′ 00″0.000000°N 127.883333°E Halmahera-tenger
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 129° 20′ 00″0.000000°N 129.333333°E  Indonézia Gebe-sziget
é. sz. 0° 00′ 00″, k. h. 129° 21′ 00″0.000000°N 129.350000°E Csendes-óceán 570 m-re északra Waigeo szigetétől ( Indonézia); 13 km délre az Aranuka-atolltól ( Kiribati); 21 km-re délre a Baker-szigettől (az  Amerikai Egyesült Államok lakatlan külbirtoka).
é. sz. 0° 00′ 00″, ny. h. 91° 35′ 00″0.000000°N 91.583333°W  Ecuador Isabela-sziget, a Galápagos-szigetek legnagyobb tagja.
é. sz. 0° 00′ 00″, ny. h. 91° 13′ 00″0.000000°N 91.216667°W Csendes-óceán
é. sz. 0° 00′ 00″, ny. h. 80° 06′ 00″0.000000°N 80.100000°W  Ecuador A főváros, Quito központjától 24 km-re északra, Mitad del Mundo.
é. sz. 0° 00′ 00″, ny. h. 75° 32′ 00″0.000000°N 75.533333°W  Kolumbia A perui határtól 4,3 km-re északra.
é. sz. 0° 00′ 00″, ny. h. 70° 03′ 00″0.000000°N 70.050000°W  Brazília Érintett államok: AmazonasRoraima – ismét Amazonas – ParáAmapá – ismét Pará (az Amazonas torkolatában fekvő szigetek).
é. sz. 0° 00′ 00″, ny. h. 49° 20′ 00″0.000000°N 49.333333°W Atlanti-óceán

Neve ellenére a kis afrikai állam, Egyenlítői-Guinea területén nem halad át az Egyenlítő. A kontinensen fekvő területének (Río Muni) déli határa nagyrészt az é. sz. 1°-át követi (egy kis része valamivel délebbre nyúlik), Bioko szigete ennél is északabbra található, Annobón szigete pedig 155 km-rel az Egyenlítőtől délre fekszik. A két sziget között São Tomé és Príncipe felségvizein fut az Egyenlítő.

Jegyzetek

Commons:Category:Equator
A Wikimédia Commons tartalmaz Egyenlítő témájú médiaállományokat.