Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogy a Edvi Illés Pál milyen alapvető szerepet játszott a történelem során, és elemezzük a társadalom különböző aspektusaira gyakorolt hatását. A Edvi Illés Pál eredetétől napjainkig számos tudományágban vita és elemzés tárgya volt, felkeltve a szakértők és a rajongók kíváncsiságát és érdeklődését. Többdimenziós megközelítésen keresztül megvizsgáljuk a kultúrára, politikára, technológiára és más területekre gyakorolt hatását, hogy jobban megértsük jelentőségét a mai világban. Különféle perspektívák mérlegelésével és az empirikus bizonyítékok áttekintésével átfogó képet kívánunk nyújtani a Edvi Illés Pál-ről és annak jelentéséről a mai társadalomban.
Edvi Illés Pál | |
Illusztráció a Vasárnapi Ujságból. | |
Született | 1793. június 29. Réti |
Elhunyt | 1871. június 22. (77 évesen) Pest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | lelkész, költő, pedagógus, újságíró |
Sírhelye | Fiumei Úti Sírkert (Árkádsor, jobb-68. fülke)[1] |
A Wikimédia Commons tartalmaz Edvi Illés Pál témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Edvi Illés Pál (Réti, 1793. június 29. – Pest, 1871. június 22.) evangélikus lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, költő.
Apja Edvi Illés Ádám prédikátor volt, akinek volt ugyan egy kis birtoka és tőkepénze is, de ennek nagy részét elvesztette vejének szerencsétlen gabonakereskedése és a devalváció miatt, így hét gyermeke nevelésére szerény papi jövedelméből nem sokat fordíthatott. Pál a grammatikai osztályra Sopronba küldetett, melynek líceumában 1802-től 1813-ig tanult; iskolai pályája közben magánoktatója volt Véssei Antal nemes úrfinak, akinek szülei házánál, Dencsen, Somogy vármegyében két nyári szünidőt töltött. Külföldi egyetemekre menetelében a francia háború akadályozta. Nevelő lett tehát először báró Prónai Simon házánál, ahova 1813 májusában került. Itt egy évet töltött részint Nándorban (Nógrád vármegye), részint Tápiószentgyörgyön (Pest vármegye). Innét Debrecenbe ment, ahol megismerkedett Igaz Sámuellel. Azután Pesten tartózkodott, míg Schimko ajánlatára Ürménybe (Nyitra vármegye) került Appel Károly, gróf Hunyadi jószágigazgatójának tanuló fiai mellé. Ezen állomásán szövődött a barátsága Rubrini Sámuellel, a dárdai uradalom felügyelőjével, akitől a gazdászat iránti előszeretet szállt reá. Ürményben is csak egy évet töltött, majd Magyarország nagy részét beutazta. 1815-ben megnyílván az út külföldre, már áprilisban a jénai egyetemre sietett és ott hallgatta Danz, Herder, Gabler, Schott, Voigt, Oken, Luden és Eichstädt előadásait, a szünetek idejében pedig meglátogatta a schulpfortai intézetet, Erfurtot, a dietendorfi Herrnhuttereket, Gothát és Salzmann nevelőintézetét Schnepfenthalban. Hazaérkezése után, 1817 októberében káplánnak avatták fel atyja mellé Rétiben. 1818-ban rendes prédikátornak hívta meg a nagygeresdi gyülekezet. 1823 szeptemberében híveinek izgatottsága miatt, Kis János közvetítésével Vanyolára, Veszprém vármegyébe költözött. Itt ismerkedett meg a serdülő Vajda Péterrel, akinek Vanyola volt szülőföldje. 1826. november 1-jén rétalapi Németh Teréziával lépett házasságra; hét gyermekének maga volt tanítója, és ez adta neki a főösztönt enciklopédiai és neveléstani munkáira. 1831-ben meghívták a nemesdömölki gyülekezetbe, ahol hivataloskodása végeig megmaradt; itt reá bízták a püspökök okleveleit, és itt választották az esperességben iskolai felügyelővé és törvényszéki tanácsossá, Vas és Sopron vármegye táblabírájává. A Magyar Tudományos Akadémia 1835. szeptember 14-én választotta levelező tagjának. A dömölki templomba a kisszerű orgona helyett nagyobbat szereztetett be, a templom tornya magasbíttatott és a templom körüli mocsárt betöltette és kőfallal keríttette. 1854 októberében egyetlen leánya meghalt, árvák hátrahagyásával; 1860. június 1-jén a paplak hátulsó része hamuvá égett. 1863-ban megvakult, így hivataláról le kellett mondania, Pestre költözött, ahol egyetlen fiánál, Edvi Illés Gyulánál lakott. A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében gyakran lehetett egy tisztes öreg párt látni sétálgatva, üldögélve, Illés volt nejével, aki oda is kisérte, hű barátnéja és ápolónője maradt haláláig.
Mint munkatárs és szerkesztő részt vett: az 1831-ben Pesten kiadott Superintendencziális agendában; 1838-ban a dunántúli evangelikusok egyházi és iskolai rendszerének kidolgozásában; a Magyar Tudományos Akadémiához 1832-ben beküldte az evangélikus hittudományban előforduló műszók magyarítását és 1840-ben pótlékokat a magyar szótárhoz; Bowring londoni tanárnak 1829-ben a magyar–angol dalok kiadásához magyar népdal-gyűjteményét átengedte.
(Cikkeinek és kéziratainak bővebb jegyzéke Haberern Emlékbeszédében és Szinnyei Repertóriumában. Történelem I., II. és Természettudomány).
Kézirásának hasonmása (Magyarország és a Nagyvilág 1881. 31. sz.).
Ifjú éveiben a költészettel tett kisérleteket és ezen foglalkozás közben tudósokkal és könyvkiadókkal levelezésben állott. Költeményei s cikkei a következő lapokban, folyóiratokban és évkönyvekben jelentek meg: a bécsi M. Kurirban (1821–23.), a Hebe c. zsebkönyvben (1821–25.), a szépliteraturai Ajándékban és Koszorúban (1821–28., 1830., 1835–38.), a Tudományos Gyűjteményben (1822–40.), a Zsebkönyvben (1822.), a komáromi Laurában (1824.), a Kedveskedőben (1824–25.), Aurorában (1824.), a Felső Magyarországi Minervában (1825–34.), a Sasban (1831–32), a Társalkodóban (1833–39.), a Hazai Vándorban (1835.), az Athenaeumban (1840.), a Protestáns Egyh. és Iskolai Lapban, a Jelenkorban (névtelenül), Uj m. Múzeumban (V. 1855., X. 1860.), a Vasárnapi Ujságban (1854–59.) és a Prot. Naptárban (1857.) stb., a verseken kívül 254 cikk, amelyeknek a pontos jegyzéke megvan a Haberern Emlékbeszédében.