Dokkolószerkezet

A mai világban a Dokkolószerkezet alapvető szerepet játszik a mindennapi élet különböző területein. Akár személyes, akár társadalmi, akár munkahelyi szférában, a Dokkolószerkezet releváns témává vált, amely megérdemli az elemzést és a megvitatást. A társadalom fejlődésével a Dokkolószerkezet kulcsfontosságú elem, amely befolyásolja döntéseinket, véleményünket és életmódunkat. Ezért alapvető fontosságú, hogy mélyebben ássunk bele a Dokkolószerkezet által lefedett különböző szempontokba, és megértsük annak hatását és hatókörét a mindennapi életben. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Dokkolószerkezet fontosságát, és azt, hogy miként vált manapság oly sok ember érdeklődésére.

 Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont!
Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

Dokkolószerkezet, a szovjet űrhajók, űreszközök között, valamint az űrállomásokon.

Űreszközök a világűrben dokkolással (hermetikus összekapcsolódással) tudnak egymáshoz csatlakozni. A dokkolás (számítógép program; helyzetjelzők; orientációs eszközök) általában automatikusak történik, speciális esetekben kézi vezérléssel. Minden csatlakozó művelet (emberes, vagy ember nélküli) során a földi támogató személyzet nyújt (emberes dokkolásnál az űrhajósok tanácsadó csoportja, utóbbi esetben a műszaki mérnöki csoport) segítséget.

Az korai első generációs űrállomásoknak (Szaljut–1-től 5-ig) egyetlen dokkolószerkezete volt, ezért csak egy űrhajót fogadhattak.

Igla

Az Igla (oroszul: Игла, azaz "Tű") automatikus dokkoló rádió telemetriás rendszert szereltek a Szojuz űrhajókba. A rendszer négy antennával dolgozott, amik rendszeresen úrban voltak (behúzásra kerültek) a dokkolási művelet utolsó pillanataiban. Szükség esetén a rendszer kikapcsolható, a műveletet kézi vezérléssel lehet folytatni. A kézi vezérlésnek több hátránya van: igényli a földi gyakorlatot; nem látható a csatlakozó pont; viszonylag több üzemanyag felhasználásra kerül sor; összehangolt műveletet igényel a földi támogató csoporttal).

Az első prototípus 1965. október 30-án készült el, automatizált tesztjére 1967-ben két űrhajós nélküli Szojuz űrhajó csatlakoztatásával került sor.

Kursz

Az Igla automatikus dokkoló rádió telemetriás rendszert váltotta, a Kursz–A automatikus telemetriás dokkoló rendszer.

A rendszert fejlesztette a TP (НИИ Точных Приборов ), építette a kijevi Rádió Factory. A Szovjetunió szétbomlását követően a Orosz Szövetségi Űrügynökség (RKA) adott megbízást gyártására.

A Kursz–A után a Kursz–NA alkalmazták, amely kevesebb energiát fogyasztott és egy antennát használt helyzet megjelölő eszközként. Rendszerét alkalmazták a Mir űrállomásoknál, a Progressz űrhajóknál, illetve alkalmazzák a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) csatlakozó orosz űrhajóknál.

Dokkolás előtt a helyzetjelző telemetria jeleket küld a csatlakozni kívánó űreszközhöz, segítve pozíciójának (sebesség, közelség, orientációs műveletek) meghatározását.

Források