A modern világban a Csagatáj Kánság minden korosztály és állapotú ember számára rendkívül fontos és érdeklődésre számot tartó témává vált. A technológia fejlődésével és a globalizációval a Csagatáj Kánság vezető szerepet töltött be mindennapi életünk különböző területein. Akár a munka, az oktatás, a kulturális vagy a szociális szférában, a Csagatáj Kánság vitákat, reflexiókat és ellentmondó véleményeket váltott ki. A történelem során a Csagatáj Kánság fontos mérföldköveket jelölt meg, és jelentősen befolyásolta életünket és kapcsolatainkat. Ebben a cikkben a Csagatáj Kánság-hez kapcsolódó különböző szempontokat fogjuk megvizsgálni, elemezve annak hatását, fejlődését és jövőbeli előrejelzéseit.
Csagatáj Kánság | |||
1222 – 1340 (egységes) 1340–1370 (nyugati) 1340–1680 (keleti) | |||
| |||
![]() | |||
Általános adatok | |||
Fővárosa | Almalik (1222–1266) Szamarkand (1266–1370) | ||
Terület | 3 500 000 km² | ||
Beszélt nyelvek | mongol,csagatáj nyelv, perzsa | ||
Vallás | tengrizmus | ||
Kormányzat | |||
Államforma | monarchia | ||
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Csagatáj Kánság témájú médiaállományokat. |
A Csagatáj Kánság (mongolul Цагаадайн Хаант Улс) mongol vezetésű állam volt Közép-Ázsiában és Nyugat-Mongóliában. Területének alapját Dzsingisz kán második fiának, Csagatájnak apja hódításaiból kapott öröksége képezte.
Dzsingisz kán 1224-ben szétosztotta birodalmát négy fia között. Második fia, Csagatáj Közép-Ázsiát és a környező területeket kapta. A Csagatáj-ulusz magába foglalta a karakitajok és najmanok szállásterületét, valamint teljes Transzoxániát és a mai Kelet-Kazahsztánt. Az ulusz külső határai a későbbiekben csak dél felé módosultak a Kunlun-hegység nyugati és a Pamír déli vonulataiig.
A mongol hódítás előtti lakosok közül a türk nyelvű karlukok három csoportja (Zsetiszuban, Ferganában és a tibeti határon) meglehetős autonómiát élvezett. A szintén türk dulatokat Csagatáj a Tien-santól délre telepítette.
Csagatájnak az Ili-folyónál, Almalik városától nyugatra volt a téli és a nyári szállása, nevük Kujas és Ulug-if (Ulug-uj: „nagy ház”) volt. Transzoxániát egy helyi születésű helytartó, Mahmud Jalavacs kormányozta , akit közvetlenül a nagykán, Ögödej nevezett ki. Csagatáj 1238-ban önkényesen leváltotta Jalavacsot, amiért Ögödej megrótta. Csagatáj elismerte, hogy ki kellett volna kérnie a nagykán véleményét és a helytartói posztra Jalavacs fiát, Maszudbeket állította, egyúttal kiterjesztette annak illetékességét az egész uluszra.
Csagatáj néhány hónappal a nagykán után 1242-ben halt meg. Az uluszt unokája, Kara Hülegü (korábban meghalt idősebbik fiának, Mötükennek a fia) örökölte. Miután megválasztották az új nagykánt, Güjüköt, az kijelentette, hogy a fiú életében unoka nem örökölhet, így az országrész 1246-ban Csagatáj legidősebb, életben lévő fiára, Jeszü Möngkére szállt. Az Almalikban élő Jeszü Möngke alkoholista volt, aki helyett az államügyeket felesége és unokaöccse intézte. 1251-ben az új nagykán, Möngke megbízta az őt támogató Kara Hülegüt, hogy űzze el Jeszü Möngkét, ám ő útközben meghalt. Az ulusz vezetőjét Batu kán ölte meg még ugyanabban az évben.
A Csagatáj-uluszt a nagykán és Batu felosztotta egymás között (utóbbi kapta Transzoxániát), de az 1260-as években Csagatáj unokájának, Algunak sikerült visszaszereznie örökségét. A Mongol Birodalom szétfragmentálódásával az ulusz gyakorlatilag különálló kánsággá vált. Az Algut követő Muborak és Barak kánok szakítottak a nomád örökséggel, jó kapcsolatot ápoltak az uralmuk alatt lévő városok polgárságával és felvették az iszlámot. A kán székhelyét áthelyezték Transzoxániába. 1304-ben névlegesen elismerték függőségüket Kínától (a mongol Jüan-dinasztiától).[1] A későbbi kánok - elsősorban Kebek (1318—1326) - közigazgatási és pénzügyi reformokkal próbálták egységesíteni a számos népből álló államot, de miután Kazan kánt egy lázadás során megölték, a Csagatáj Kánság az 1340-es évekre gyakorlatilag kisebb részekre hullott szét. Keleti felén Mogulisztán jött létre, a nyugatit pedig emírek uralták. Az 1360-as évek elején a mogulisztáni Togluk Timur két hadjárattal is megpróbálta újraegyesíteni a kánságot, de 1363-ban meghalt. A kánság nyugati részét Timur Lenk hódította meg az 1370-es években.