A mai világban a Berzenczey László olyan téma, amely nagy aktualitást és érdeklődést váltott ki a lakosság körében. A Berzenczey László-ről évek óta viták és viták zajlanak különböző területeken, amelyek ellentmondó véleményeket és mély reflexiókat generálnak. Ez a tendencia felkeltette az akadémikusok, szakértők, aktivisták és általában az állampolgárok érdeklődését, akik igyekeznek megérteni és elemezni a Berzenczey László-hez kapcsolódó különböző szempontokat. Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk ezt a témát, amely annyira releváns a mai társadalomban, kitérve annak eredetére, fejlődésére, hatására és lehetséges megoldásaira. Csatlakozzon hozzánk a Berzenczey László körútjára, és fedezze fel, milyen jelentőséggel bír mindennapi életünkben.
Berzenczey László | |
Született | 1820. június 26.[1] Kolozsvár |
Elhunyt | 1884. november 14. (64 évesen)[1] Budapest[2] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | politikus |
Tisztsége |
|
Iskolái | Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium (–1840) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Berzenczey László témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Görgényszentimrei primor Berzenczey László (Kolozsvár, 1820. június 26. – Budapest, 1884. november 14.) politikus, az 1848–49-es szabadságharcban kormánybiztos, utazó, őshazakutató.
Jómódú nemesi családban született. Székelyudvarhelyen végzett jogi tanulmányok után, 1840-ben Marosvásárhelyen táblai írnokként lépett állami szolgálatba. Lelkes híve volt az erdélyi politikai és társadalmi változásoknak, elsősorban a székelyföldi jobbágyság felszabadításának és Erdély Magyarországgal való uniójának. Az 1847-es rendi országgyűlésen Marosszék követeként, majd az első népképviseleti országgyűlésen Marosszék választott képviselőjeként vett részt.
Az országgyűlésen Kossuth Lajos politikájának lelkes támogatója volt és többször szót emelt a székelyek érdekében, ezért 1848. augusztus 17-én Kossuth Lajos székelyföldi kormánybiztossá nevezte ki és egy székely könnyűlovas-sereg toborzásával bízta meg. Berzenczey László katonai tanácsadója, Gál Sándor lett. Az ő és zabolai Mikes Kelemen közreműködésével megszervezte a Kossuth-huszároknak nevezett lovascsapatot. Nevük a kezdeti Kossuth-lovagokról, Hunyadi-, majd Mátyás-huszárokra változott. Október végén a 3. lovas honvédezred számozást kapták, később azonban a régi, császári-királyi huszárezredek sorszámait követő számozást vezették be az új honvéd huszárezredek számára, így az ezred végül a 15. huszárezred néven szerepelt.[3] Az őszi erdélyi események hatására október 1-jén székely nemzetgyűlést hívott össze Agyagfalvára, amelyen október 16-án hatvanezer székely jelent meg. A gyűlésen – többségében Berzenczey javaslatára – számos nagy jelentőségű döntés született, többek között ennek nyomán alakult meg október 20-án Sombory Sándor ezredes vezetésével az önálló székely haderő, amely a magyar szabadságharc mellett fogott fegyvert.
A világosi fegyverletétel után egy ideig bujdosott, majd külföldre szökött és csatlakozott Kossuth Lajoshoz. Távollétében a császári hadbíróság halálra ítélte és jelképesen fel is akasztották. 1851-ben Kossuthtal együtt az Amerikai Egyesült Államokba utazott, majd az amerikai magyarok segítségével San Franciscon keresztül Kelet-Ázsiába ment. Célja a magyarok őshazájának és az Ázsiában élő magyarokkal rokon népek felkutatása volt. Berzenczey nagyapja Kőrösi Csoma Sándor egyik támogatója volt, innen eredt a magyarok őshazája iránti érdeklődése, előképzettség nélkül és hiányos nyelvtudással azonban nem tudott eredményt elérni. Hongkongban hallott egy Tibetben élő lovasnomád népről, akikről feltételezte, hogy rokonságban állnak a magyarsággal. Tervezett tibeti utazását azonban a kínai hatóságok megtiltották, így Bombayba, onnan Londonba, majd Jersey szigetére utazott. Feltehetően ő volt az első magyar, aki körbeutazta a Földet. 1853-ban a törökök oldalán részt vett a krími háborúban, majd Burszában telepedett le. 1862-ben hazatért, és az osztrák hatóságok Klagenfurtba internálták. A kiegyezés után ismét országgyűlési képviselő lett, de hamar kiábrándult a politikából és 1873-ban ismét ázsiai útra indult. Rendkívüli nélkülözések között utazott Szentpétervárra, az Uralon át Szibériába, majd onnan Indiába. A világon elsőként jutott Oroszországból a Karakorumon és Himaláján át Indiába.
Indiai útjának célját második utazásakor sem sikerült elérnie, rövidesen hazatért. Kudarcai következtében súlyos beteg lett, elméje elborult, ebben szerepet játszottak családi és anyagi gondjai is. Élete hátralévő részében hosszú időt töltött a lipótmezei elmegyógyintézetben.