Bölöni György

Ma a Bölöni György továbbra is nagy jelentőségű és érdeklődésre számot tartó téma a társadalomban. A technológia fejlődésével és a globalizációval a Bölöni György egyre gyakoribb vitatémává vált különböző területeken, a politikától a populáris kultúráig. Hatása és hatóköre a mindennapi élet szempontjainak széles spektrumát fedi le, így állandó tanulmányozás és elmélkedés témája. Ebben a cikkben a Bölöni György-hez kapcsolódó különböző perspektívákat és megközelítéseket vizsgáljuk meg, hogy jobban megértsük a mai hatását és a jövőre vetítve.

Bölöni György
Tihanyi Lajos festménye (1912)
Tihanyi Lajos festménye (1912)
Élete
Született1882. október 30.
Szilágysomlyó
Elhunyt1959. szeptember 11. (76 évesen)
Budapest
SírhelyFiumei Úti Sírkert
Nemzetiségmagyar
SzüleiBölöni Sándor és Krausz Szidónia
HázastársaMarchisiu Otília
Pályafutása
Első műveAz igazi Ady (1934)
KitüntetéseiKossuth-díj (1955)
Irodalmi díjaiBaumgarten-díj (1948), Kossuth-díj (1955)
A Wikimédia Commons tartalmaz Bölöni György témájú médiaállományokat.

Bölöni György Sámuel (Szilágysomlyó, 1882. október 30. – Budapest, 1959. szeptember 11.) Kossuth-díjas magyar író, újságíró.

Élete

Régi partiumi nemesi családból származott, szülei Bölöni Sándor és Krausz Szidónia, egyik dédnagybátyja Kölcsey Ferenc volt. A középiskolát Zilahon végezte, 1900-tól Budapesten jogot tanult. 1902-től a Magyarország című újság párizsi tudósítója lett, itt kötött barátságot Ady Endrével. Ugyanitt ismerkedett meg Marchiș (Márkus) Otíliával, Marchiș György és Vultur Julianna lányával (Itóka), akit 1913. január 20-án Budapesten feleségül is vett.[1][2] A házasságkötési tanúk Ady Endre és Ady Lajos voltak. 1906-tól a Népszava és a Magyar Nemzet, 1910-től a Világ munkatársa. Az első világháborút követő őszirózsás forradalmat követően Hollandiába akkreditált követként szolgált a Károlyi Mihály-kormány számára. Tisztségét a Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása után is megtartotta, ami miatt 1920-ban emigrálnia kellett. 1923-tól 1945-ig Párizsban élt. Ezalatt részt vett a párizsi kommunista emigráció közéletében és megmozdulásain, újságját, a magyar nyelvű Párizsi Hírlapot is ő szerkesztette. Intenzív kapcsolatban állt a kor párizsi szellemi életének több kiemelkedő személyiségével is.

1945-ben egyike volt annak a nyolc közéleti személyiségnek, akiket pártállásra való tekintet nélkül beválasztottak az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, s bár az 1945-ös választáson nem indult, többekkel egyetemben közéleti személyiségként külön törvény alapján újfent képviselő lett. A parlamentben a Magyar Kommunista Párt frakciójához csatlakozott, a pártba az év őszén lépett be. Az 1947-es választásokon sem indult, és mivel ekkor már nem is emeltek be senkit külön törvény alapján az országházba, parlamenti munkája befejeződött.

1948-ban elnyerte a Baumgarten-díjat, majd kinevezték Magyarország (majd a Magyar Népköztársaság) hollandiai nagykövetévé. 1950-ben rendelték haza, ekkor az Irodalmi Alap vezetője lett. Az irodalmi életben mindvégig harcos képviselője volt a szocialista realizmusnak.

1957 elején az első főszerkesztője lett a március 15-én indított Élet és Irodalomnak, illetve kinevezték az Irodalmi Tanács és a Magyar PEN Club intézőbizottságának elnökévé. Utóbbi tisztségében jelentős szerepe volt abban, hogy a PEN magyar tagozata visszakapta eredeti jogait a szövetségen belül. Utolsó három tisztségét egészen haláláig látta el.

A művészettörténész

A század eleji Párizs Bölöni szemében[3] új politikai és művészi elvek fővárosa. Benyomásai és élményei a hazai kultúra felemelését, megújítását akaró öntudatot ébresztik benne. Csatlakozik kora legjelentékenyebb festői csoportjához – a Nyolcakhoz. 1903 őszén Párizsban beiratkozott a jogi karra, ezzel egyidőben a Sorbonne-ra és az École des Beaux-Arts-ra is az irodalmi és művészeti fakultására. Gyakran látogatta a Louvre-t. Csodálta Rodin és Maunier szobrait. Nagy hatással voltak rá Manet, Pissarro, Degas és Paul Cezanne képei. Gyakran ebédelt Rodinnel a mudoni műtermében. A Rue Laffitte-en Duran-Ruel szalonját látogatta, és Vollard-ral a világhírű műkereskedővel járt egy társaságba. Cikkeinek legjavát a Nyolcak művészetéről Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos alkotásairól írta, mellettük állva, értük harcolva.

Elismerései

Művei

  • Bölöni György–Magyar Lajos: Háborús Balkán; Dick, Bp., 1912
  • Az igazi Ady; Atelier, Párizs, 1934
  • Hallja kend Táncsics!; Szikra, Bp., 1946
  • Ady, mint újságíró; Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Bp., 1955 (Újságírók szakmai előadásai és vitái)
  • Ady az újságíró; Magvető, Bp., 1957
  • Magyarság – emberség; Magvető, Bp., 1959
  • Nemzedékről nemzedékre; vál., szerk., utószó, jegyz. Erki Edit; Szépirodalmi, Bp., 1966 (Bölöni György művei)
  • Képek között; vál., szerk. Erki Edit; Szépirodalmi, Bp., 1967 (Bölöni György művei)
  • Friss szemmel; Szépirodalmi, Bp., 1968 (Bölöni György művei)
  • Az igazi Ady; 4. kiad.; Magyar Helikon–Szépirodalmi, Bp., 1974
  • Egy forradalmi nemzedék; vál. Mátis Lívia; Szépirodalmi, Bp., 1982
  • Párizstól Pocsolyavárosig. Bölöni György és Itóka levélnaplója, 1906-1912; vál., jegyz., előszó Nagy Csaba; Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 2005

Emlékezete

  • Emléktáblát avattak tiszteletére Budapest II. kerületében. A táblát eltávolították. Szövege ez volt: E HÁZBAN LAKOTT / BÖLÖNI GYÖRGY / 1882–1959 / KOSSUTH-DÍJAS ÍRÓ. ADY ENDRE HARCOS- / TÁRSA, BARÁTJA, MŰ-VEINEK NÉPSZERŰSÍ- / TŐJE. A KÁROLYI-KORMÁNY ÉS A MAGYAR- / ORSZÁGI TANÁCSKÖZTÁRSASÁG KÖVETE. / A NÉMET MEGSZÁLLÁS IDEJÉN A FRANCIAOR- / SZÁGI, MAGYAR FÜGGETLENSÉGI MOZGALOM / EGYIK KOMMUNISTA VEZETŐJE. / A FELSZABADULÁS UTÁN FŐ-LEG IRODALMI / ÉS KULTÚRPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGET / FOLYTAT, AZ IRO-DALMI TANÁCS ÉS A PEN / CLUB INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE. / BUDAPEST FŐVÁROS TANÁCSA / 1968
Sírja a Fiumei Úti Sírkertben (42/1-1-2)

Jegyzetek

  1. ↑ Budapest V. kerületi polgári házassági anyakönyvek, 1913. év, 36. folyószám.
  2. ↑ dr. Bölöni György Sámuel házassága. familysearch. (Hozzáférés: 2022. október 8.) (részletesen)
  3. ↑ Bölöni György: Képek között, cikkek és tanulmányok

Források