Agglutináló nyelv

Az agglutináló nyelv a nyelvek egyik alaptípusa a flektáló, izoláló és inkorporáló nyelvek mellett. Wilhelm von Humboldt és August Wilhelm Schlegel tipológiája szerint a szintetikus nyelvek egyik típusa. Az agglutináló (szó szerint: „ragasztó”, értelem szerint: ragozó) nyelv a szavak jelentését elsősorban a szóalakok megváltoztatásával állítja elő úgy, hogy toldalékokat kapcsol hozzájuk. A név a latin agglutino, agglutinare igéből származik.

Számunkra legismertebb példája nyelvünk, a magyar nyelv.

Az agglutináció

Az agglutináció (toldalékolás) a szavak tövéhez, illetve alapalakjához illesztett képzők, jelek és ragok, közös néven toldalékok segítségével történik. Ezek lehetnek a szó végén (suffixum), a szó elején (prefixum), vagy a szó belsejében (infixum) is. Egy szó általában sok morfémát (szóelemet) tartalmaz, és a szavak között kevés a rendhagyó: például a japánban csak 3 rendhagyó ige van.

Példák

Agglutináló nyelvek

Agglutináló nyelvnek számít a magyar nyelven kívül például:

Kifejezőerejük nagy része a ragozásban rejlik, a szórend a finomabb árnyalatokhoz való. A ragozó nyelvek nyelvtana jóval többet foglalkozik az alaktannal, mint a mondattannal.

Az indoeurópai nyelvek eredetileg a flektáló nyelvek közé tartoznak, például ilyen a szanszkrit, az ógörög és a latin nyelv. Manapság azonban az indoeurópai nyelvek között agglutináló nyelvek is akadnak, mint a perzsa, illetve például az újlatin nyelvek a ragozás leegyszerűsödése folytán egyaránt mutatnak agglutináló és flektáló tulajdonságokat.

Az amerikai földrészen agglutináló nyelv például a kecsua, az egykori Inka Birodalom nyelve.

A nyelvek gyakran nem tisztán agglutináló, izoláló (elszigetelő), flektáló (hajlító) vagy inkorporáló (bekebelező) típusúak, hanem ezek a tipikus eszközök vegyesen is előfordulnak egy adott nyelvben. A nyelveket inkább aszerint sorolják valamelyik típusba, hogy mely eszközök a leginkább jellemzőek az adott nyelvre. Így például a magyar nyelvben is vannak flektáló vonások, ahol nemcsak a rag, hanem a szó töve is megváltozik: megy – ment, egy – első. Ez azonban nem az egész nyelvre jellemző alapvonás, mint például a tisztán flektáló arab nyelv esetében.

Mesterséges agglutináló nyelvek

A ragozó nyelvekben a szavak sokszor több tőtípusba tartoznak, ezért a nyelvtanulónak minden szóhoz még annak több alakját is ismernie kell ahhoz, hogy helyesen tudja ragozni őket. A magyar igék és főnevek szótári alakjában például 4 alak, a melléknevekében 2 alak szerepel.

A agglutináló típusba tartozó mesterséges nyelvek alkotói gyakran próbálkoztak azzal, hogy a toldalékolást egységesítsék, és így annak megtanulását megkönnyítsék. Az eszperantó nyelvben például az igéket a jelen időben -as, múlt időben -is, jövő időben -os végződéssel látják el, függetlenül az ige alakjától, ezért a szótárban elég egyetlen alakot megadni. Így nagyon hasonlóvá vált azon nyelvekhez, melyek jelentésmódosító szavai külön állnak, csak itt ezen szavak a szó végére kerülnek. Ez megkönnyíti a nyelvtanulást az izoláló nyelvek beszélői számára, illetve azoknak, akik ilyeneket tudnak könnyen tanulni, mint például az angol.

Források

Kapcsolódó szócikkek