Új-zélandi labdarúgó-válogatott
Az új-zélandi labdarúgó-válogatott (Maori nyelven: Tīma hoka a-motu o Aotearoa) Új-Zéland nemzeti csapata, amelyet az új-zélandi labdarúgó-szövetség (angolul: New Zealand Football) irányít. Becenevük All Whites (Ōmā).
Új-Zéland tradicionálisan Óceánia egyik legerősebb és legeredményesebb csapata. Az OFC-nemzetek kupáját öt (1973, 1998, 2002, 2008, 2016) alkalommal nyerték meg. Kétszer jutottak ki a világbajnokságra, 1982-ben és 2010-ben. Négyszer szerepeltek a konföderációs kupán is, ahol egyszer sem sikerült továbbjutniuk a csoportkörből.
Történelem
Új-Zéland első mérkőzését 1904. július 23-án játszotta Új-Dél-Wales csapata ellen és egy góllal kikapott. Hét nappal később ugyanebben a párosításban 3–3-as döntetlen született Wellingtonban. Egy évvel később ausztrál körútra indultak, melynek során több mérkőzést is játszottak regionális ausztrál csapatok ellen.
Az Új-zélandi labdarúgó-válogatott első hivatalos mérkőzését 1922. június 17-én Dunedinben játszotta Ausztrália ellen. A találkozó 3–1-es új-zélandi győzelemmel zárult. 1927-ben Kanada volt a következő ellenfél és négy mérkőzést is játszottak a felek.
Új-Zéland 1966-ban az Óceániai Labdarúgó-szövetség (OFC) egyik alapító tagja volt.
Új-Zéland
Izrael ellen játszik az
1990-es világbajnokság selejtezőiben
1973-ban Új-Zéland adott otthont az első ízben megrendezett OFC-nemzetek kupájának, amit meg is nyert. Ausztrália nem vett részt a tornán. 1982-ben kijutottak történetük első világbajnokságára. A spanyolországi tornán a 6. csoportba kerültek Brazília, Skócia és a Szovjetunió mellé. A tornát három vereséggel zárták, Skóciától 5–2-re, a Szovjetuniótól 3–0-ra, Brazíliától 4–0-ra kaptak ki.
1998-ban történetük második OFC-nemzetek kupája serlegét szerezték, miután Ausztráliát legyőzték 1–0-ra a döntőben. Ennek eredményeként részt vehettek a Mexikóban rendezett 1999-es konföderációs kupán, ahol a csoportkörben az Egyesült Államoktól 2–1-re, Németországtól és Brazíliától 2–0-ra kaptak ki. 2002-ben ismét megszerezték az OFC-tornagyőzelmet és ezúttal is 1–0-ra győzték le Ausztráliát győzték a döntőben. A 2002-es világbajnokság-selejtezőiben veretlenül megnyerték a csoportjukat, azonban az ausztrálokkal szemben 6–1-es összesítésben alul maradtak. A 2003-as konföderációs kupán Japántól 3–0, Kolumbiától 3–1, a házigazda Franciaországtól pedig 5–0 arányban kaptak ki. A 2004-es OFC-nemzetek kupáján a bronzérmet szerezték meg, a 2008-as tornát viszont megnyerték. Ez egyben a 2010-es világbajnokság selejtezője is volt és pótselejtezőt játszottak a vb-részvételért az ázsiai zónából érkező Bahrein ellen. Részt vettek a 2009-es konföderációs kupán, ahol két vereséggel és egy döntetlennel zárták a tornát. 2009 novemberében hazai pályán Rory Fallon góljával 1–0-ra verték Bahreint és kijutottak történetük második világbajnokságára. A 2010-es dél-afrikai tornán az F csoportba kerültek, a világbajnoki címvédő Olaszország, Paraguay és Szlovákia szerepelt még a csoportban. Szlovákia ellen kezdték a tornát és Winston Reid góljával a 93. percben mentették döntetlenre az találkozót. Ezt követte az Olaszország elleni mérkőzést, ahol Shane Smeltz góljával az új-zélandiak megszerezték a vezetést, a vége azonban 1–1 lett. A Paraguay elleni harmadik csoportmérkőzésen 0–0-ás döntetlen született. Új-Zéland három ponttal, veretlenül a csoport harmadik helyén végzett, megelőzve a két pontos Olaszországot. Korábban három olyan együttes volt a világbajnokságok történetében, amelyik ugyan nem szenvedett vereséget, de mégse jutott tovább a csoportjából. 1974-ben Skócia (1 győzelem, 2 döntetlen), 1982-ben Kamerun (3 döntetlen), 1998-ban Belgium (3 döntetlen) járt hasonlóan.
Új-Zéland-Peru vb-pótselejtező
Wellingtonban 2017. november 11-én
A Salamon-szigeteken rendezett 2012-es OFC-nemzetek kupáján nem jutottak a döntőbe, mert az elődöntőben 2–0-ra kikaptak Új-Kaledónia csapatától. A bronzmérkőzésen 4–3-ra legyőzték a Salamon-szigeteket. A 2014-es világbajnokságról lemaradtak, miután 5–1-es és 4–2-es vereséget szenvedtek Mexikó ellen az interkontinentális pótselejtezőn. 2014 augusztusában Anthony Hudsont nevezték ki a szövetségi kapitányi posztra. Első mérkőzésén 3–1-es vereséget szenvedtek Üzbegisztán ellen. A 2015-ös évben mindössze három mérkőzést játszott az új-zélandi válogatott. A 2016-os OFC-nemzetek kupáján négy mérkőzést nyertek és bejutottak a döntőbe, ahol Pápua Új-Guineát 0–0-ás döntetlent követően tizenegyesekkel győzték le 4–2 arányban. Ez volt az ötödik tornagyőzelmük, amivel abszolút rekordernek számítanak az óceániai térségben. Részvételi jogot szereztek a 2017-es konföderációs kupára, ahol azonban három vereséggel zárták a tornát. Oroszországtól 2–0-ra, Mexikótól 2–1-re, Portugáliától pedig 4–0-ra kaptak ki. 2017 szeptemberében 8–3-as összesítésben megverték a Salamon-szigeteket és interkontinentális pótselejtezőt játszhattak a 2018-as világbajnokságért. A pótselejtezőben Peruval találkoztak és az első találkozón Wellingtonban 0–0-ás döntetlenre végeztek a felek. A limai visszavágón 2–0-ás perui győzelem született, így a dél-amerikai csapat utazhatott az Oroszországban rendezett világbajnokságra. A 2020-as OFC-nemzetek kupáját Új-Zélandon rendezték volna, de a Covid-járvány miatt elmaradt a torna. A 2022-es világbajnokság selejtezőiben Pápua Új-Guineát 1–0-ra, a Fidzsi-szigeteket 4–0-ra, Új-Kaledóniát 7–1-re verték és a B csoport élén végeztek. Az elődöntőben Tahiti 1–0-ra, a döntőben a Salamon-szigeteket győzték le 5–0-ra. Intekontinentális pótselejtezőt játszhattak a CONCACAF-zóna negyedik helyén végző Costa Ricával. Egyetlen mérkőzés döntött a világbajnoki helyről és azt Costa Rica nyerte 1–0-ra és jutott ki a katari világbajnokságra.
Nemzetközi eredmények
OFC-nemzetek kupája
Világbajnoki szereplés
Konföderációs kupa-szereplés
Év
|
Eredmény
|
Hely
|
M
|
Gy
|
D
|
V
|
Rg
|
Kg
|
1992 |
OFC tagállam nem kapott meghívást
|
1995
|
1997 |
Nem jutott be
|
1999 |
Csoportkör |
8. |
3 |
0 |
0 |
3 |
1 |
6
|
2001 |
Nem jutott be
|
2003 |
Csoportkör |
8. |
3 |
0 |
0 |
3 |
1 |
11
|
2005 |
Nem jutott be
|
2009 |
Csoportkör |
8. |
3 |
0 |
1 |
2 |
0 |
7
|
2013 |
Nem jutott be
|
2017 |
Csoportkör |
8. |
3 |
0 |
0 |
3 |
1 |
8
|
Összesen |
Csoportkör |
4/10 |
12 |
0 |
1 |
11 |
3 |
32
|
OFC-nemzetek kupája-szereplés
Év
|
Eredmény
|
Hely
|
M
|
Gy
|
D
|
V
|
Rg
|
Kg
|
1973 |
Győztes |
1. |
5 |
4 |
1 |
0 |
13 |
4
|
1980 |
Csoportkör |
5. |
3 |
1 |
0 |
2 |
7 |
8
|
1996 |
Bronzérmes |
3. |
2 |
0 |
1 |
1 |
0 |
3
|
1998 |
Aranyérmes |
1. |
4 |
4 |
0 |
0 |
11 |
1
|
2000 |
Ezüstérmes |
2. |
4 |
3 |
0 |
1 |
7 |
3
|
2002 |
Aranyérmes |
1. |
5 |
5 |
0 |
0 |
23 |
2
|
2004 |
Bronzérmes |
3. |
5 |
3 |
0 |
2 |
17 |
5
|
2008 |
Aranyérmes |
1. |
6 |
5 |
0 |
1 |
14 |
5
|
2012 |
Bronzérmes |
3. |
5 |
3 |
1 |
1 |
8 |
7
|
2016 |
Aranyérmes |
1. |
5 |
4 |
1 |
0 |
10 |
1
|
Összesen |
4 aranyérem |
10/10 |
44 |
32 |
4 |
8 |
110 |
39
|
Mezek a válogatott története során
Az Új-zélandi labdarúgó-válogatott hagyományos szerelése fehér mez, fehér nadrág és fehér sportszár. A váltómez leggyakrabban egyszínű fekete szerelés.
Első számú
Váltómez
Játékosok
A legtöbb válogatottsággal rendelkező játékosok
Az adatok 2022. november 1. állapotoknak felelnek meg.
- A még aktív játékosok (félkövérrel) vannak megjelölve.
Ivan Vicelich a válogatottsági rekorder 88 mérkőzéssel.
A válogatottban legtöbb gólt szerző játékosok
Az adatok 2022. november 1. állapotoknak felelnek meg.
- A még aktív játékosok (félkövérrel) vannak megjelölve.
Chris Wood a válogatott történetének legeredményesebb játékosa 33 góllal.
Ismertebb játékosok
Szövetségi kapitányok
A következő lista tartalmazza az új-zélandi labdarúgó-válogatott összes szövetségi kapitányát 1957-től.
A megbízott szövetségi kapitányok dőlt betűvel vannak jelölve.
Lásd még
Jegyzetek
- ↑ The FIFA/Coca-Cola World Ranking. FIFA
- ↑ „Új-Zéland a 93. percben vett el két pontot Szlovákiától”, nso.hu, 2010. június 15. (Hozzáférés: 2022. november 10.)
- ↑ „Olaszország árnyéka 2006-os önmagának”, nso.hu, 2010. június 20. (Hozzáférés: 2022. november 10.)
- ↑ „Új-Zéland veretlen, de Paraguay ment tovább”, nso.hu, 2010. június 24. (Hozzáférés: 2022. november 10.)
- ↑ „Új-Zéland a csoportkörök negyedik veretlen kiesője”, nso.hu, 2010. június 25. (Hozzáférés: 2022. november 10.)
- ↑ „Mexikó ötöt számolt Új-Zélandra”, nso.hu, 2013. november 13. (Hozzáférés: 2022. november 10.)
- ↑ „Vb 2014: mesterhármas 19 perc alatt - Mexikó 9-3-mal kijutott”, nso.hu, 2013. november 20. (Hozzáférés: 2022. november 10.)
- ↑ „Konföd. Kupa: Új-Zéland tizenegyespárbaj után jutott ki”, nemzetisport.hu, 2016. június 11. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
- ↑ „Könnyed orosz siker a Konföderációs Kupa nyitányán”, nemzetisport.hu, 2017. június 17. (Hozzáférés: 2022. november 10.)
- ↑ „Mexikó egy félidőt aludt, egyet futballozott, legyőzte Új-Zélandot”, nemzetisport.hu, 2017. június 21. (Hozzáférés: 2022. november 10.)
- ↑ „C. Ronaldo beérte Kocsist, Portugália csoportelső”, nemzetisport.hu, 2017. június 24. (Hozzáférés: 2022. november 10.)
- ↑ „Vb 2018: Új-Zéland közel került a továbbjutáshoz”, nemzetisport.hu, 2017. szeptember 1. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
- ↑ „Vb 2018: Új-Zéland a régió legjobbja, irány Dél-Amerika!”, nemzetisport.hu, 2017. szeptember 5. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
- ↑ „Vb 2018: Peruban dől el az interkontinentális pótselejtező”, nemzetisport.hu, 2017. november 11. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
- ↑ „Vb 2018: Peru az utolsó kijutó, teljes a mezőny”, nemzetisport.hu, 2017. november 16. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
- ↑ „The most important tournament of Oceania is cancelled”, oceaniafootballcenter.org, 2020. április 21. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
- ↑ „OFC Nations Cup cancelled”, footballoceania.com, 2020. április 21. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
- ↑ „Vb 2022: Új-Zéland nyert, és új nemzeti gólrekordert ünnepel”, nemzetisport.hu, 2022. március 21. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
- ↑ „Vb 2022: Salamon-szigetek Új-Zélanddal küzd meg a pótselejtezőért”, nemzetisport.hu, 2022. március 27. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
- ↑ „Vb 2022: Új-Zéland kiütéssel vívta ki a pótselejtezőt”, nemzetisport.hu, 2022. március 30. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
- ↑ „Vb 2022: június 14-én rendezik az Új-Zéland–Costa Rica pótselejtezőt”, nemzetisport.hu, 2022. április 20. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
- ↑ „Vb 2022: Costa Ricával lett teljes a katari mezőny”, nemzetisport.hu, 2022. június 14. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
- ↑ „Appearances for New Zealand National Team”, rsssf.org, 2022. november 1. (Hozzáférés: 2022. november 7.)
- ↑ „Goalscoring for New Zealand National Team”, rsssf.org, 2022. november 1. (Hozzáférés: 2022. november 7.)
Források
Óceániai labdarúgó-válogatottak (OFC) |
---|
|