Északi boglárka

Napjainkban a Északi boglárka számos területen gyakran megvitatott és elemzett téma. Relevanciája vitathatatlan, hiszen nemcsak az emberek mindennapi életére, hanem globális szinten politikai, gazdasági és társadalmi szempontokra is kihat. Számos vélemény és álláspont született a Északi boglárka körül, ami jól mutatja ennek a kérdésnek a bonyolultságát és fontosságát a mai társadalomban. Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk a Északi boglárka-et és annak következményeit, azzal a céllal, hogy teljes és gazdagító áttekintést adjunk erről a kérdésről.

Északi boglárka
Hím példány
Hím példány
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Rend: Lepkék (Lepidoptera)
Alrend: Valódi lepkék (Glossata)
Alrendág: Heteroneura
Öregcsalád: Pillangószerűek (Papilionoidea)
Család: Boglárkalepkefélék (Lycaenidae)
Alcsalád: Boglárkák (Polyommatinae)
Nemzetség: Boglárka-rokonúak (Polyommatini)
Nem: Plebejus
Alnem: Plebejus (Lycaeides)
Faj: P. idas
Tudományos név
Plebejus idas
Linnaeus, 1761
Szinonimák
  • Plebeius idas
  • Lycaeides idas
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Északi boglárka témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Északi boglárka témájú médiaállományokat és Északi boglárka témájú kategóriát.

Az északi boglárka (Plebejus idas, régebben Lycaeides idas) a lepkék (Lepidoptera) rendjében, ezen belül a boglárkalepkefélék (Lycaenidae) családjának egyik faja.

Előfordulása

Egész Európában előfordul – amint neve is jelzi, főleg a hidegebb éghajlatú részeken. Magyarországon ritkaságnak számít; a veszélyeztetett fajok listájára került.

Megjelenése, felépítése

Az északi boglárka elülső szárnya mintegy 1,5 cm hosszú. Igen hasonlít az ezüstös boglárkához (Plebejus argus), de szárnyainak fonákja barnásabb árnyalatú, és a fekete pontok kevésbé kifejezettek. Az ezüstös boglárka első lábának szárán apró tüske van, az északi boglárkáéról ez hiányzik. Felül a szárnyak fekete szegélye keskenyebb, mint az ezüstös boglárkáén (ez főleg a hímre jellemző). Hátsó szárnyának fonákján a szegély fekete foltocskáinak közepén sokszor egy-egy fémesen csillogó „szem” ül.

A nőstény nagyobb a hímnél; szárnyainak felszíne barna.

Életmódja, élőhelye

Fenyérek, sovány gyepek, sziklafüves lejtők, erdei rétek és erdőszegélyek lakója, Dél-Európában 2500 m magasig, Angliában már csak 1200 m-ig.

Délen évente három nemzedéke repül, északon csak egy – Magyarországon általában kettő, ritkán három; többnyire június közepétől augusztus közepéig.

Petéi telelnek át; az első nemzedék hernyó május-júniusban rágnak. A hernyó eleinte különböző here (Trifolium) fajokkal, rekettyével (Genista spp.) és aranyesővel (Laburnum spp.) táplálkozik, majd életének utolsó szakaszát hangyabolyban tölti, akár a nagypettyes boglárka (Maculinea arion). A hangyákkal szimbiózisban él; ha a hangyák megfogyatkoznak, a lepkék száma is csökken. A hernyók tipikus hangyacsalogató szervei oldalukon vannak, és ha a hangyák érdeklődése alábbhagy, villámgyorsan képes kitűri azokat. A hangyacsalogató szervek olyan, cukrokat tartalmazó anyagot választanak ki, amelyeket a hangyák szeretnek, és ennek fejében megvédik ellenségeiktől a hernyókat.

Források

  • Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6  
  • Brian Hargreaves, Michael Chinery: Lepkék. Fürkész könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. ISSN 0237-4935 ISBN 963 281 896 2 p. 57.