Ábel Anita

Ábel Anita
Született1975. március 7. (49 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaRoberto Favaro (2019–)
Fekete Krisztián (2005–2019)
GyermekeiFekete Anna Luca (2008–)
SzüleiÁbel Péter
Balla Klára
Foglalkozása
Színészi pályafutása
Aktív évek1978 – napjainkig
Híres szerepeiMágenheim Julcsi
Szomszédok
Faragó Picur
A szeleburdi család Boszorkánypalánta
Tevékenységszínész
SablonWikidataSegítség

Ábel Anita (Budapest, 1975. március 7. –) magyar színésznő, televíziós műsorvezető.

Életpályája

A MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiáján, az Egri Tanárképző Főiskolán és Gór Nagy Mária Színitanodájában is végzett. Már hároméves korában (1978) képernyőre került gyerekszínészként, 5 évesen (1980) pedig már főszerepet játszott. A magyar nagyközönség 12 éves korától 12 éven át (1987–1999) láthatta rendszeresen a képernyőn a Szomszédok című teleregényben Mágenheim Julcsiként. Ezt követően szinkronszínészként tevékenykedett, illetve az RTL Klub reggeli és déli beszélgetős műsorainak műsorvezetője volt. 2005 végén közös megegyezéssel megvált a csatornától, majd a közszolgálati tévében vezetett szórakoztató műsorokat, ahonnan már szintén eljött. 2014-től 2016-ig Hernádi Judit távozása miatt az immár az RTL II-n futó Heti Hetes állandó női szereplője volt. 2016-2018 között a Sztárban sztár+1 kicsi zsűritagja. 2017-ben a TV2 A nagy duett c. produkciójának szereplője Emilio partnereként. Emellett 2016-tól a Drágám, add az életed c. műsor női házigazdája a TV2-n. 2020-tól a Nicsak, ki vagyok? egyik nyomozója.

Magánélete

Elkötelezett buddhista. Apja Ábel Péter (19291992) író, filmtörténész, anyja Balla Klára. Bátyja, Ábel Péter (1971) általános és elméleti nyelvészként végzett. 2005. október 15-én férjhez ment Fekete Krisztián üzletemberhez, akitől 2019-ben elvált. 2008. augusztus 24-én megszületett a lánya, Fekete Anna Luca. Jelenleg Roberto Favaro olasz gasztrotanácsadóval alkot egy párt.

Színpadi szerepek

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 19.

  • Brandon Thomas: Charley nénje – Annie Spittigue
  • Móricz Zsigmond: A dinnyék
  • Lope de Vega: A furfangos menyasszony – Fenisa
  • Jókai Mór: A kőszívű ember fiai – Edit
  • Andrew Berman: Társasjáték New Yorkban – Barbara
  • Victorien Sardou: Szókimondó asszonyság – Vereske
  • Hámos György – Vajda Anikó: Mici néni két élete – Kati
  • Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka – Komorna
  • Oleg Bogajev: Orosz népi posta – Narrátor/a sötétség ügynöke
  • Pam Gems: Szívecskéim – Fish
  • Georges Freydau: Fel is út, le is út – Vivien
  • Jean Pioret: Kellemes húsvéti ünnepeket! – Madame Walter
  • Moliere: Tartuffe – Dorine (Mariane komornája)

  • Szigligeti Ede: Liliomfi – Mariska
  • Zágon István: Hyppolit, a lakáj – Terka
  • Fényes Szabolcs – Barabás Pál: Egy szoknya, egy nadrág – Kamilla
  • Patrick Hamilton: Gázláng – Szobalány
  • Jack Popplewell: A hölgy fecseg és nyomoz – Virginie Renoir
  • Lakner Artúr: Édes mostoha – Erzsike
  • Jean Poiret: Őrült nők ketrece – Muriel
  • Valla Attila – Szikora Róbert – Szomor György – Vinnay Péter: Katonadolog – Riporternő
  • Aiszkhülosz: Oreszteia – Athena
  • Claude Magnier: Oscar – Colette

Filmjei

Játékfilmek

Tévéfilmek

Televíziós és rádiós műsorok

Sorozatbeli szinkronszerepek

(sorozat – szereplő – színész)

Jegyzetek

  1. Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2016. július 12.)
  2. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  3. Sztárlexikon/Ábel Anita. . (Hozzáférés: 2009. január 30.)
  4. Kortárs Magyar Írók 1945–1997/Ábel Péter
  5. Kozák, Péter: Ábel Péter (magyar nyelven). Névpont. (Hozzáférés: 2017. június 3.)
  6. Ábel Anita blogja. . (Hozzáférés: 2009. január 30.)
  7. 2011. szeptember 13-i lekérdezés.
  8. A nő háromszor (ATV)
  9. http://tv2.hu/sztarban_sztar/221929_abel-anita-vette-at-claudia-helyet.htmlhttp://24.hu/szorakozas/2016/10/17/sztarban-sztar-megosztja-a-nezoket-abel-anita-erkezese/ Archiválva 2016. október 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
  10. http://retromuzsika.hu/abel-anita-megszolalt-tv2-nagy-bejelentese-kapcsan/http://retromuzsika.hu/szomszedok-szereploje-lesz-tv2-uj-musoranak-vezetoje/ Archiválva 2016. október 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
  11. Archivált másolat. . (Hozzáférés: 2016. november 23.)
  12. http://supertv2.hu/musoraink/ajanlo/17919_nagyagyuk-a-supertv2-uj-showjaban.html/

További információk